Barankay József
vitéz, százados
(Bácsalmás, 1909. október 2. – Ottynia, 1944. június)

Barankay József édesapját Demjanovitsnak hívták, de később a család előnevére, Barankayra magyarosított. Fia, aki a keresztségben szintén a József nevet kapta, 1928-ban került a Ludovika Akadémiára, s 1932. augusztus 20-án avatták tüzér hadnaggyá. 1935-ben lett hadnagy, 1941-ben százados. 1942–1943-ban a 2. hadsereg páncélos hadosztálya gépvontatású osztályának ütegparancsnokaként vet részt a Don-melletti harcokban. Több alkalommal is kitüntette magát, meg is sebesült, s érdemeiért vitézzé avatták. 1944 elején bízták meg egy új csapatnem, a rohamtüzérség felállításával. Három ütegből álló osztálya élén több hónapon át vívott sikeres védelmi harcokat az Északkeleti-Kárpátok előterében. 1944 tavaszán osztálya két ütegével a galíciai Ottyniától keletre egy teljes ezredet vert szét. 1944 júniusában egyik ütegének egy lövege motorhiba miatt az ellenséges állások közelben rekedt. Amikor erről értesült, személyesen sietett oda, s intézkedett arról, hogy a löveget állásai mögé visszavontassák. „Egyetlen Zrínyi-rohamlöveg sem kerülhet az ellenség kezébe, de rohamtüzér sem élve” – mondta. Barankay igazi katona és igazi ­tüzér volt. Nem hitte, hogy túlélheti a háborút. Osztálya első két hősi halottjának sírjai között a maga számára is üresen hagyatott egy sírhelyet a stanislaui hősi temetőben. 1944. június végén, egyik ütege mellett repülőbomba találata következtében halt hősi halált. A tiszti arany vitézségi érdemérmet már csak édesanyjának adhatta át Billnitzer vezérőrnagy. Horthy Miklós kormányzó a magyar királyi 1. honvéd rohamtüzér osztályt Barankay József nevének viselésével tüntette ki. Ünnepélyes újratemetésére 2012. november 6-án a budapesti Fiumei úti sírkertben került sor.