Oszlányi Kornél
vitéz, vezérőrnagy
(Kaposvár, 1893. szeptember 25. – Cleveland, 1960. november 16.)

Oszlányi Kornél a kassai hadapródiskolában kezdte katonai tanulmányait. 1911-ben került az cs. és kir. 52. gyalogezredhez, s ennek soraiban vett részt az I. világháború harcaiban. A fronton fejlövést kapott, de felgyógyulása után visszatért, s a kelet-galíciai Nowicánál 1917 júliusában végrehajtott hőstettéért Tiszti Arany Vitézségi Éremmel tüntették ki. A világháborút főhadnagyi rangban fejezte be. Az összeomlás az olasz fronton érte, ezt követően egységét zárt rendben hozta haza. 1925-ben vitézzé avatták. A II. világháborúban, a magyar hadbalépés idején már ezredes volt. 1942-ben a Don-kanyarba küldött magyar 2. hadsereg soraiban előbb a hadsereg parancsnokságán szolgált. 1942. november 15-én a nagykanizsai 9. könnyűhadosztály parancsnokává nevezték ki. Az 1943. januári áttöréskor harccsoportjával utolsóként hagyta el a Dont, s fedezte a magyar és német egységek viszavonulását. Január 28-án Hohol falunál néhány géppuskával, tüzérség nélkül az ő harccsoportja állította meg az előretörő szovjet egységeket. A falu nagy része lángokban állt, ám Oszlányi ezzel nem törődve, fedezéket sem keresve irányította a község védelmét. Közben haslövést kapott és jobb könyökén is megsebesült. A Don-kanyarban nyújtott katonai teljesítménye ­jutalmául – egyetlenként a második világháborúban – 1944. január 24-én megkapta a Katonai ­Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. 1944-ben a kaposvári 10. gyaloghadosztály élén a kárpáti arcvonalon harcolt a szovjet hadsereg ellen. A világháborút követően amerikai fogságba esett, Ausztriában, később a Német Szövetségi Köztársaságban, 1951-től az Amerikai Egyesült Államokban élt haláláig. 1993-ban, a doni áttörés 50. évfordulóján poszthumusz altábornaggyá léptették elő.