II. Géza
király
(Tolna, 1130 –
Székesfehérvár, 1162. május. 31.)

 

A XII. században a Magyar Királyság súlyos harcokat volt kénytelen vívni a Komnénoszok terjeszkedő bizánci birodalmával. E nehéz időszak egyik nagy uralkodója volt II. Géza, aki gyermekként, 11 éves korában lépett trónra, s még nem volt felnőtt, amikor első hadjáratát vezette. Kálmán király állítólagos fia, Borisz herceg ugyanis 1146 tavaszán zsoldosaival elfoglalta Pozsony várát. Amikor azonban Géza hadigépekkel, ostromszerekkel ellátott serege körülözönlötte a várat, a védők némi pénz fejében átadták azt. Ősszel Géza megtámadta Jasomirgott Henrik osztrák őrgrófot, mert ő tette lehetővé, hogy Borisz zsoldosokat toborozzon. Az ifjú királyt ekkor övezték fel fegyvereivel, s a szeptember 11-én a Lajta mellett vívott csatában súlyos vereséget mért ellenfelére. Ez volt az első alkalom, hogy magyar hadsereg nyílt mezei csatában győzött le nagy lovagi sereget. 1147-ben III. Konrád német, majd VII. Lajos francia király keresztes hada vonult át az országon. Géza 1148 és 1152 között hat alkalommal vezetett hadjáratot orosz területre, s sikerült ebből az irányból is biztosítania országát. 1152-ben döntő vereséget mért Vlagyimirko halicsi fejedelemre. Sőt, ami néhány évtizeddel korábban még szinte elképzelhetetlen lett volna, beavatkozott a ­Bizánci Császárság belviszályaiba is. A ­Mánuel bizánci csázárral vívott hadjáratokban a magyarok Szerbia, a bizánciak a Szerémség elfoglalására törekedtek. Géza dunai hajóhadat állított fel, amely Zimony környékét védte a bizánciak ellen. A váltakozó sikerű háborúknak az 1155-ben kötött béke vetett véget. Géza királyi hatalmát még a vele szemben ellenséges Ottó, freisingi püspök, az 1146-ban legyőzött Jasomirgott Henrik testvére is irigykedéssel vegyes csodálattal emlegette krónikájában.