Sipos Gyula
vitéz, ezredes
(1872 – 1938)
1915. május 23-án a korábban a Monarchia szövetségesének számító Olaszország az antanthatalmak oldalán lépett be a háborúba. Az olasz hadsereg már másnap benyomult az üresen hagyott határsávba, s megkezdte előkészületeit az Isonzó folyón történő átkelésre. A Monarchia e területen csekély erőkkel rendelkezett, ám az olaszok viszonylag lassú felvonulása következtében időben tudott erőket átcsoportosítani erre a veszélyeztetett területre. A tényleges hadműveletek csak június első felében kezdődtek meg, s a szembenálló felek az 1917. év őszéig 12 nagy csatát vívtak ezen a vonalon. Ebből 11 alkalommal az olasz hadsereg indított lényegében sikertelen támadást – a 12. isonzói csata a Monarchia hadseregének nagy győzelmét hozta. A 2. isonzói csatában, 1915. július 18–augusztus 10. között különösen heves harcok folytak a doberdói fennsíkon található Monte San Michele birtokáért. Az olaszok több mint kétszeres létszám- és tüzérségi fölény birtokában indították meg újabb és újabb támadásaikat. E magaslattól délnyugatra a 197. magaslati pontot a Sipos Gyula alezredes vezette 17. honvéd gyalogezred katonái védték. Az olaszok július 20-án elfoglalták a Monte San Michele-t és San Martino községet, ám a 197. magaslatra indított támadásaik mindannyiszor kudarcot vallottak. Ez tette lehetővé, hogy a Monarchia csapatai másnap visszafoglalják a Monte San Michele-t. A 2. isonzói csata végül az olasz támadás kudarcát hozta. Sipos Gyula alezredes a többszörös túlerőben lévő ellenség támadásának visszaveréséért megkapta a tiszti arany vitézségi érmet.