Fejérváry Géza
báró, táborszernagy
(Josephstadt, 1833. március 15. – Bécs, 1914. április 25.)

Fejérváry Géza a bécsújhelyi katonai akadémia elvégzése után előbb az 52., majd a 61. magyar gyalogezredben szolgált. 1859-ben már vezérkari századosként vett részt az észak-itáliai hadjáratban, s a Benedek Lajos vezette VIII. hadtest vezérkarában szolgált. A solferinói csata reggelén az 59. gyalogezred 2. zászlóaljának rohamához csatlakozott, s előbb a vasúti töltésnél, majd a Colombara alatt vívott harcban tüntette ki magát. Rendezte és rohamra vezette a hátráló csapatokat, majd két üteget személyesen vitt harcba a cs. kir. rohamoszlopok támogatására. Ezek elnémították a szembenálló ütegeket. A harcban egy srapnel levitte fejéről a sapkáját, mire egy elesett közvitéz fejfedőjét tette fel. Hősies magaviseletéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. Továbbra is a vezérkarban szolgált, majd századparancsnokként vett részt az 1864. évi osztrák-porosz–dán háborúban. Az 1866-os porosz–osztrák háborúban a 39. gyalogezred őrnagyaként I. ­Ferenc József vezérkarában szolgált. 1868-ban alezredes, 1870-ben ezredes lett. 1872-től a magyar királyi honvédségben szolgált dandárparancsnokként, s ugyanebben az évben honvédelmi minisztériumi államtitkár lett. 1884-től 1903-ig ő látta el a honvédelmi miniszteri teendőket. 1890-től táborszernagy, majd 1904-től az ­uralkodó darabonttestőrségének, végül 1912-től a ­Magyar Királyi Nemesi Testőrségnek a kapitányaként szolgált. 60. szolgálati éve alkalmából I. Ferenc József aranyérmet veretett, s ennek egy példányát személyesen nyújtotta át katonájának. 1905-ben a kialakult politikai válság idején I. Ferenc József őt nevezte ki Magyarország miniszterelnökévé; e tisztét az 1906. évi választásokig töltötte be.