Benedek Lajos
táborszernagy
(Sopron, 1804. július 14. – Graz, 1881. április 27.)

Benedek 1823-ban kezdte katonai szolgálatát. 1840-ben őrnagy, 1846-ban már ezredes volt. Az 1846-os krakkói felkelés leveréséért megkapta a Lipót Rend lovagkeresztjét. 1848-ban előbb Észak-Itáliában szolgált. A curtatonei ütközetben tanúsított magatartásáért megkapta a Katona Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. Az 1849-es hadjáratban Mortaránál és Novaránál tűnt ki hidegvérű bátorságával. Áprilisban vezérőrnaggyá léptették elő, s Magyarországra vezényelték. 1852-ben altábornaggyá nevezték ki. Az 1859-es észak-itáliai hadjáratban a cs. kir. VIII. hadtest parancsnoka volt. A katasztrofális vereséggel végződő solferinói csatában a San Martino magaslatait foglalta el, s tartotta minden francia és piemonti rohammal szemben. Amikor I. Ferenc József délután négy órakor elrendelte a visszavonulást, Benedek kijelentette: „Fegyvereink becsülete megtiltja nekem, hogy e pillanatban visszavonuljak.” Röviddel ezután visszaverte a piemontiak újabb támadását, majd a sötétség beálltakor személyesen vezette rohamra csapatait. A sikeres előretörés után rendezetten, üldözés nélkül vonult vissza. Hősiességéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend középkeresztjét. 1866-ban kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy őt nevezzék ki a birodalom északi hadserege parancsnokává. Benedek – ritka kivételként a katonák között – tudta, hogy mire képes és mire nem. Jó hadtestparancsnoknak tartotta magát, de nem hadvezérnek. Július 3-án Königgrätznél mindent megtett a győzelemért, de a porosz hadsereg jobb vezetése és hátultöltő puskái katasztrofális vereséget eredményeztek. Benedek csak egyet tehetett: mint Solferinónál, ezúttal is igyekezett rendezetté tenni a visszavonulást. Leváltott fővezérként pedig kénytelen volt magára vállalni a vereség egész felelősségét.