Türr István
olasz tábornok
(Baja, 1825. augusztus 11. – Budapest, 1908. május 3.)

1849. január 19-én a Ticino folyó buffalorai hídjánál a cs. kir. hadsereg Türr István nevű hadnagya 150 bajtársát átvezette a túloldalra, s átállt a piemonti-szárd csapatokhoz. A bajai vaskereskedő fia, Türr István ekkor már hét éve hordta a császár kabátját. A magyarokból légiót szervezett, s amikor a cs. kir. csapatok novarai győzelme után menekülnie kellett, Badenbe ment, ahol részt vett a forradalmi harcokban. Tíz évet kellett várnia, hogy katonai ­szervező képességeit ismét kibontakoztathassa. A francia-piemonti–osztrák háborúban Garibaldi önkéntes vadászai közé állt, s Brescia környékén egy rohamban súlyosan megsebesült. „A testvériségért az Ön vére folyt – egy hős vére” – írta neki Garibaldi. 1860-ban csatlakozott Garibaldi marsalai ezredeihez, s a szárd Orbitello erődjéből némi csellel szerzett számukra lőszert és ágyúkat. Ott volt a marsalai partraszállásnál, Calatafiminál megint személyesen vezényelte rohamra katonáit, majd Palermo bevételénél tüntette ki magát. A város bevételének terve is tőle származott. Az ostrom első szakaszában a kezdetben meghátráló garibaldisták élére állva a Termini kapun át behatolt a városba, s a háromnapos harcban is kitüntette magát. Nápoly bevétele után a döntő volturnói csatában már egy hadosztály parancsnoka volt. E hadosztályban szolgált a magyar önkéntesekből szervezett Magyar Légió is. Garibaldi győztes hadjárata után Türr főleg diplomáciai jellegű küldetésekben vállalt szerepet. A kiegyezés után hazatérve Magyarország gazdasági fejlesztésének szentelte tevékenységét. Élete végén a nemzetközi békemozgalom egyik szószólója lett.