Bátori-Sulcz Bódog
ezredes
(Körmöcbánya, 1804. január 14. – Garamkövesd, 1885. március 8.)

1848. december 6-én Galíciából a Duklai-hágón át egy cs. kir. hadtest tört be a Felvidékre Franz Schlik altábornagy vezetésével. Ez a hadtest bevette Eperjest és Kassát, majd december 11-én megverte az ellene küldött magyar csapatokat. A magyar kormány ekkor minden mozdítható erőt erre a hadszíntérre irányított. Ekkor vezényelték ide a komáromi 17. honvédzászlóaljat is, amelynek parancsnoka Sulcz Bódog őrnagy volt. Sulcz 1824–1848 között szolgált a cs. kir. hadseregben, de a nagy év tavaszán fülbetegsége miatt nyugdíjazták. Ez a süketsége miatt kiabálva beszélő katona aztán egyike lett a felső-tiszai hadtest legvitézebb parancsnokainak. 1849. január 22–23-án Bodrogkeresztúr és Szegilong között Sulcz dandára nem csak visszaverte az ellenséget, de a Bodrog túlpartjára űzte. Az ütközetben egy ellenséges vértessel párviadalt vívott, s életét csak a fejére húzott csuklya mentette meg a kardvágásoktól. Hasonlóan jól szerepelt január 31-én Tokajnál, majd a február 26–27-i kápolnai csatában. „Már csatároznak” – mondta, amikor pedig már nem a csatárok puskái, hanem a tüzérek ágyúi szóltak. A tavaszi hadjáratban kitüntette magát Isaszegnél, Nagysallónál és Komáromnál is. Április 18-án alezredessé léptették elő, s megkapta a Magyar Katonai Érdemrend 3. osztályát. Június végétől a II. hadtest hadosztályparancsnoka volt. A Komárom környéki császári ostromzár szétverésében szerzett érdemeiért Klapka tábornok augusztus 8-án ezredessé ­léptette elő, s kitüntette a Magyar Katonai Érdemrend 2. osztályával. Komárom október ­eleji feladása után itthon maradt, s haláláig Garamkövesden élt.