Kiss Ernő
altábornagy
(Temesvár, 1799. július 13. – Arad, 1849. október 6.)

A szabadságharc kezdetén a magyar kormány csupán csekély katonasággal rendelkezett, s a magas rangú katonák többsége sem volt megbízható a magyar ügy szempontjából. Ezért is volt oly nagy ­jelentősége az olyan katonák kiállásának és hűségének, mint az örmény eredetű családból ­származó Kiss Ernőé, aki 1845 óta volt a 2. (Hannover) huszárezred ezredese. Kiss 1818-ban kezdte katonai pályáját, s harmincéves szolgálat után 1848-ban került először éles háborús helyzetbe. Az általa vezetett huszárezred 1848 július közepétől tucatnyi kisebb-nagyobb ütközetben harcolt a délvidéki szerb fölkelőkkel. A hadszíntér első jelentős sikere, a perlaszi erődített tábor szeptember 2-i bevétele is az ő nevéhez fűződött. Október 12-én honvéd tábornokká nevezték ki, s ettől kezdve a bánsági hadtest parancsnoka volt 1849 januárjáig. December 22-én ­megkapta altábornagyi kinevezését is. Kiss bátor katona volt, rezzenéstelen nyugalommal állt a golyózáporban, de nagyobb haderő vezetésére nem volt alkalmas. 1849. január 2-i pancsovai veresége után leváltották, s az Országos Főhadparancsnokság vezetőjévé nevezték ki. Szemlélőként ott volt az 1849. évi tavaszi hadjárat első győzelménél, az április 2-i hatvani ütközetben is. A szabadságharc leverése után hadbíróság elé állították, s golyó általi halálra ítélték. Nem hagyta, hogy bekössék a szemét, s maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak. Bátorsága az osztag tagjait is lenyűgözte: első sortüzük csak megsebesítette, de nem ölte meg Kisst. Végül az osztag parancsnoka közvetlen közelről, pisztolylövéssel ölte meg az ötvenéves tábornokot.