Hertelendy Gábor
ezredes
(Gosztony, 1742. szeptember 7. – Gyöngyös, 1826. július 26.)

Hertelendy 16 évesen közhuszárként kezdte pályáját, s 13 évi szolgálat után emelkedett tiszti rangra. A török ­elleni háború végeztével már érlelődött az újabb nagy európai háború: a forradalmi ­Franciaország és Európa nagyhatalmainak küzdelme. Hertelendy Gábor e háborúban Elzász-Lotharingia csataterein vitézkedett, 1794-től már őrnagyi rangban. 1797-ben Észak-Itáliában harcolt. Az április 27-i cassanói ütközetben Moreau francia tábornok csapatai már-már elsöpörték maguk elől a cs. kir. csapatok jobbszárnyát. Vaprio községből több francia zászlóalj indult a cs. kir. csapatok átkarolására. Hertelendy két százada élén már három sikertelen rohamot intézett a francia gyalogság ellen, amikor negyedszerre, immár négy század élén végre sikerült némi zavart ­keltenie a franciák között. Még két roham, s a ­franciák menekülni kezdtek. Hertelendy huszárai 200 főt levágtak, 300-at foglyul ejtettek, s menekülésre késztették a francia főhadiszállást is. A csatát Hertelendy rohamai döntötték el, s vitézségéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. Ezredessé s az újonnan felállítandó 12. huszárezred parancsnokává is kinevezték. 1805-ben Mack tábornok ulmi kapitulációja után Hertelendy ezrede fedezte a megmaradt erők visszavonulását Csehországba, s ott volt az austerlitzi döntő csatában is. 1808-ban tábornokká léptették elő, s a következő évben ő szervezte a tiszáninneni kerület nemesi felkelő csapatait. A háború után Galíciába helyezték át, s altábornagyi rangban dandárparancsnok volt. 1814-ben nyugalmazták, s élete hátralévő éveit Gyöngyösön töltötte.