Alvinczy József
báró, tábornagy
(Alvinc, 1735. február 1. – 1810. november 25.)
15 éves korában állt be a Gyulay-gyalogezredbe. 1718-ban már százados volt, s részt vett a torgaui, schweidnitzi és teplitzi ütközetekben. 28 éves korára elérte az őrnagyi rangot, s a Pálffy Lipót nevét viselő gyalogezredhez került. 1771-ben az ezred parancsnokává és ezredessé nevezték ki. Első kiemelkedő haditettét a bajor örökösödési háborúban, 1779 január 17-én hajtotta végre. Hosszú éjjeli menetelés után ezredével rajtaütésszerű támadással megrohanta és elfoglalta a porosz csapatok által védett sziléziai Habelschwerdt városát. Haditettéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét, és tábornokká nevezték ki. Az 1788–1790-es török háborúban kiérdemelte az altábornagyi előléptetést. 1793-ban a franciák elleni németalföldi hadjáratban március 18-án Neerwindennél ő állította meg a visszavonulni kezdő csapatokat, s foglalta vissza velük az elvesztett állásokat. A következő évben Mariolles mellett, majd Charleroi-nál verte meg az előnyomulással kísérletező franciákat. Ez utóbbi csatában két lovat lőttek ki alóla, s megsebesült. Jutalma a Katonai Mária Terézia Rend nagykeresztje lett. 1796-ban nevezték ki az észak-itáliai cs. kir. csapatok parancsnokává, feladata a franciák által körülvett Mantova felmentése volt. Ekkor azonban olyan hadvezérrel került szembe, akivel szemben nem sok esélye volt: Bonaparte Napóleonnal. 1796. november 15–17-én rendkívül kemény csatában szenvedett tőle vereséget Arcolénél, s az 1797. január 14-i rivoli csata is Alvinczy vereségét hozta. Ezt követően leváltották, s budai főhadparancsnokká nevezték ki. 1809-ben az ő feladata volt az összegyűlő magyar inszurgensek felszerelése.