Bulcsú
horka
(? – Regensburg, 955. augusztus. 15.)

Bulcsú a X. század közepén a törzsszövetség harmadik embere, horkája volt. A Balaton és a Zala közötti szállásterületéről gyakran vezetett kalandozó hadjáratokat nyugati és déli irányba, a német és a bizánci fennhatóság alatti területekre. E hadjáratok célja kettős volt. Egyrészt zsákmányszerzésre szolgáltak, másrészt megelőző támadások voltak. A magyar törzsszövetség vezetői ugyanis úgy vélték, hogy két nagy birodalom szorításában csak úgy maradhatnak meg, ha egyiket sem engedik túlzottan megerősödni. A magyar lovas hadseregek beszáguldozták egész Európát a Balkántól Itálián és Franciaországon át egészen a Pireneusi-félszigetig. A hadjáratok tervszerűségét mutatja, hogy általában valamelyik útba eső királyság vagy fejedelemség szövetségeseként hajtották végre azokat. Bulcsú személyesen vezette hadba katonáit 943-ban a bizánciak ellen, s a görög területek beszáguldása után az ellenfél pénzen vásárolta meg az ötéves békét. 948 táján diplomáciai küldöttséggel járt a császárvárosban. 954-ben német területre indult csapataival, s Karintián és Bajorországon át Frankföldre vonult, majd egészen a mai Belgiumig tört. Visszafelé sikertelenül ostromolta Cambrai-t, s a harcokban öccse (vagy unokaöccse) is elesett. A kíméletlenségéről Vérbulcsúnak is nevezett vezér felajánlotta az ostromlottaknak egész zsákmányát, cserébe elesett rokonának a várfalra tűzött fejéért, de azok nem fogadták el az ajánlatot. Cambrai ostroma után Franciaországot és Burgundiát feldúlva, Itálián keresztül tért haza csapataival. 955-ben az előző évi útvonalon tört be Svábföldre, s ott Augsburg ostromához fogott. A várost azonban Ottó német király felmentette az ostrom alól, s a magyarokat súlyos küzdelemben legyőzte. Bulcsú is a győztesek kezébe esett, akik halálra ítélték. A hadvezér bátran halt meg: a krónikák egybehangzó tanúsága szerint vezértársával, Lehellel együtt az utolsó pillanatig szidalmazták legyőzőiket.