Esze Tamás
brigadéros
(Tarpa, 1666 – Nyitra, 1708. május 27.)

A felszabadító háborúk iszonyú terheket raktak egész Magyarországra, s különösen az ország adózó népére. Az adók, a beszállásolás, az előfogatok állandó kiszolgáltatása korábban virágzó községeket tett tönkre, viszonylagos biztonságban élő jobbágyok ezreit lehetetlenítette el. Az új közigazgatás emberei az idegen katonasággal versengve sarcolták és rabolták az önnön védelmükre képtelen parasztokat. Egyetlen kiút mutatkozott: beállni az erdőkben bujdosó szegénylegények közé, s ott törleszteni a sérelmekért, ahol lehet. A szegénylegények közé tartozott a tiszántúli Tarpáról származó Esze Tamás is. Sókereskedéssel foglalkozott, ám csakhamar meggyűlt a baja a tiszaújlaki sóház embereivel, akik elhajtották a marháit. Esze Tamás 1702-ben rajtaütött a tiszaújlaki sóházon, majd bevetette magát a bujdosók rejtekéül szolgáló „Zöld várba”, a felvidék végtelen erdőségeibe. 1703 májusában a felkelők képviseletében felkereste az ekkor Lengyelországban bujdosó Rákóczi Ferencet, s felszólította: mielőbb jöjjön az országba, mert az elégedetlenek készek a felkelésre. Rákóczi erre ráállott, s Esze Tamást ezereskapitánnyá nevezte ki. A felkelés kitörése után ott volt a kurucok leverésére küldött Károlyi Sándor ellen vívott dolhai ütközetben, majd a határszélen várta társaival Rákóczit. Ezredével 1703–1704-ben a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén, 1704–1705-ben a Felvidéken, majd Erdélyben, 1707-től ismét a Felvidéken harcolt. Rákóczi 1707. április 18-án brigadérossá és három gyalogezred parancsnokává nevezte ki, 1708. március 24-én pedig nemeslevéllel ajándékozta meg. Két hónap múlva, a Nyitra alatti táborban két kuruc gyalogezred között verekedés tört ki. Esze szét akarta választani őket, s közben egy katona megölte.