Splényi László
altábornagy
(1656 körül – 1729)

Amikor az egyesült keresztény hadak 1686-ban visszavették Buda várát a töröktől, az ostromlók között ott vitézkedett s kitüntette magát a harmincadik éve táján járó Splényi László hadnagy is. 1706-ban kapta meg Deák Pál és Viszlay András huszárezredének ezredtulajdonosságát. Ettől kezdve ezredével a spanyol örökösödési háború frontjain harcolt Itáliában, a Rajna mentén és Németalföldön. Részt vett az 1706. szeptember 7-én ­Torinónál vívott győztes csatában, majd a háború döntő csatájának számító 1709. ­szeptember 11-i malplaquet-i összecsapásban, amelyben a Habsburg-csapatok és szövetségeseik megverték a francia hadakat. 1711-ben a ­Rajna melléki hadseregben szolgált, 1712-ben Németalföldre került, ahol Quesnoy és Fompoux alatt harcolt, majd Franciaországban portyázott. 1713-ban visszakerült a ­Rajna melléki hadsereghez. Ekkor már érlelődött az újabb összecsapás, a Habsburg-birodalom és az oszmánok között. Splényi ezredével visszakerült a magyar hadszíntérre. Ott volt az 1716. augusztus 5-i péterváradi csatában, amikor a magyar lovasság megfutamította a oszmán gyalogságot, majd Temesvár körülzárásában és bevételében vett részt. 1717-ben Belgrád alatt verekedett. Az 1717. augusztus 16-i belgrádi győzelem után Savoyai Eugenius őt küldte Orsova elfoglalására. Az ellenség üldözése közben „mint a szélvész vágtatott huszárjaival a török után”, 10 ágyút foglalt el, s Redseb pasa seregét átkergette a Dunán. A háború a történelmi Magyarország egészének felszabadulását hozta magával. 1716-ban vezérőrnagy, 1720-ban altábornagy lett. ­Bárói diplomáját halála miatt már csak fiának, Gábornak tudták kiadni. Fia, unokája és dédunokája egyaránt katonai pályára lépett.