Ebergényi László
báró, altábornagy
(1656 – 1724. június 25.)

A Zala megyei birtokos Ebergényi ­László joggyakornokként kezdte pályáját, de a törökellenes felszabadító háborúk idején, 1688-ban beállt a Nádasdy-­huszárezredbe. Csakhamar kitűnt, hogy a hadbíróként működő férfiú katonaként is megállja a helyét. Először az 1690. évi francia háborúban a ­Rajna-mentén tüntette ki magát. Ebben az évben lett kapitány, 1700-ban már ezredesként szolgált, s megkapta a volt ­Pálffy-huszárezred ezredtulajdonosságát és a bárói rangot. Ezredével 1702–1705 között az itáliai fronton harcolt. 1702-ben fényes nappal megrohanta és bevette Castiglione della Stiviere városát, a francia védősereget levágta vagy elfogta. A zsákmánnyal visszafelé tartva egy, a franciák által kísért borszállítmányba ütközött. Huszárai elfogták a szállítmányt, torkig itták magukat, majd a boritaltól megtüzesedve újabb portyákra indultak. A jól sikerült körúton Ebergényi ezrede egyetlen embert sem veszített. 1706-ban generális strázsamesterré léptették elő, s a magyarországi frontra küldték, s itt szolgált 1711-ig. 1708-ban altábornagyi rangot, 1710-ben a Barkóczy-huszárezred tulajdonosságát kapta. 1714-ben már lovassági tábornok volt. 1716-ban az újabb törökellenes háborúban részt vett a Pétervárad alatt vívott csatákban. Augusztus 5-én az általa vezetett lovassági támadás késztette menekülésre a török fősereget. „Haljunk meg vitézséggel hazánkért” – lelkesítette katonáit. A csatában három lovat lőttek ki alóla, s maga is megsebesült. Hasonlóan fontos szerepet játszott az 1717. augusztus 16-i nándorfehérvári csatában, amelyben szintén megsebesült. 1723. október 5-én tábornaggyá nevezték ki.