Koháry István
gróf, altábornagy, országbíró
(Csábrág, 1649. március 11. – Csábrág, 1731. március 29.)

Az ország felszabadítása nagyrészt azoknak a végvári vitézeknek is az érdeme, akik a bécsi udvar visszaélései, elnyomó intézkedései ellenére végsőkig kitartottak a helyükön. E katonák nem csatlakoztak a kuruc mozgalomhoz, mert úgy gondolták, hogy először a törököt kell kiűzni az országból, mivel az oszmánok az ország fő ellenségei. Közéjük tartozott a hős katona és kiváló költő, Koháry István, 1667-től Fülek várának kapitánya. Nem volt könnyű dolga, hiszen a budai, egri és gyöngyösi török őrségek portyázói rendszeresen zaklatták a füleki vitézeket. 1678-ban ­Thököly Imre kurucai és a törökök ostromolták a várat, de Koháry visszaverte a támadást. Vitézségéért I. Lipót elismerő levéllel és aranylánccal tüntette ki. Az 1681. évi kiegyezési kísérlet után 1682-ben újabb ostrom következett, s ekkor nem a törökök, hanem ­Thököly Imre fejedelem kurucai foglalták el a várat, s ejtették fogságba a verselő kedvű katonát. 1685-ben, a császári ellentámadás során a sárospataki börtönből szabadította ki egy császári sereg. Kiszabadulása után grófi rangot kapott, s részt vett a törökellenes felszabadító háborúkban. Ott volt Buda 1686. évi visszavételénél, majd Székesfehérvárnál két kisebb győzelmet is aratott a törökök felett. 1687-től dunáninneni kerületi és bányavidéki kapitány volt. 1687-ben alparancsnoka volt az Eger várát ostromzár alatt tartó seregnek. Egy kitörési kísérlet során egészen a vár kapujáig tört elő, s közben egy puskalövéstől súlyosan megsebesült. A Rákóczi-szabadságharc után is hű maradt I. Lipóthoz, majd I. Józsefhez. 1707-ben altábornaggyá léptették elő, 1711-ben Hont megye örökös főispánjává nevezték ki. 1714-ben országbíróvá választották.