Thököly Imre
fejedelem
(Késmárk, 1657. szeptember 25. – Nikomédia, 1705. szeptember 13.)

Az 1664. évi vasvári béke keltette felháborodás a magyar közvélemény jelentős részét új utak keresésére indította. A magyar méltóságok Wesselényi Ferenc nádor vezetésével szervezkedésbe kezdtek, amelyet azonban lelepleztek, résztvevőit kivégezték vagy ­börtönbe vetették. Thököly István is részt vett részt az összeesküvésben. Ennek kudarca után fia, Imre Erdélybe szökött. Itt került kapcsolatba a bujdosóknak nevezett magyarországi menekültekkel. 1672-ben az ő soraikban vett részt az első, sikertelen támadásban, majd 1677-ben az erdélyi fejedelmi tanács őt helyezte a bujdosók hadainak élére. 1678-ban csapatai a bányavárosok ­területéig az egész Felvidéket elfoglalták. ­November 1-jén Barsszentkeresztnél vereséget szenvedett, de egy év múlva, 1679. november 3-án ­Szikszónál fényes győzelmet aratott egy császári hadoszlopon. 1680-tól immáron a bujdosók hadainak tényleges fővezéreként harcolt a Felvidéken. 1682. ­szeptember 16-án ­Ibrahim pasa a szultán nevében Magyarország uralkodójának kiáltotta ki Thökölyt, aki ettől fogva a Felső-Magyarország fejedelme címet használta. Az 1683. évi török hadjárat ­Thököly uralmát is biztosítani látszott, ám a Bécs alatti vereség véget vetett Thököly fejedelemségének is. A török is bizalmatlan volt iránta, s 1685. október 15-én a váradi pasa elfogatta. 1690 nyarán a szultán Erdély fejedelmévé nevezte ki. Thököly még utoljára megcsillogtatta hadvezéri képességeit. A járhatatlan havasokon átkelve Erdélyben termett, s augusztus 21-én Zernyestnél megverte a császári és erdélyi csapatokat. A siker azonban kérészéletűnek bizonyult, október végén Thököly is kénytelen volt elhagyni Erdélyt. 1697-ben Zentánál harcolt, majd a karlócai béke után Kisázsiában telepedett le.