Esterházy László
gróf
(1626. december 30. – Vezekény, 1652. augusztus 25.)

A tizenötéves háború pusztításait követően a Habsburg-birodalom évtizedekig igyekezett elkerülni az újabb összecsapást az oszmán birodalommal, annál is inkább, mert az 1618–1648 között vívott harmincéves háború lekötötte minden energiáját és erőforrását. Az 1627-ben, majd 1650-ben megújított béke ellenére azonban a harcok soha nem szüneteltek. A Magyar Királyság nagy arisztokrata családjai a XVI–XVII. század során egyszerre voltak az ország közigazgatásának irányítói s a török elleni védelem vezérei. E kettős szerepet kevés személyiség élete és halála példázza olyan ­egyértelműen, mint Esterházy Lászlóé. A Sopron vár­megyei főispán és pápai kapitány a török ellen vívott vezekényi ütközetben esett el. Miközben Musztafa bég több ezer fős serege Nyitra megyében rabolt, és százával fűzte rabszíjra a lakosokat, Forgách Ádám bányavidéki főkapitány értesítette a veszélyről a dunántúli és a Kanizsával szembeni végvidék főkapitányait, s egyesített erővel támadta meg a törököt. Az ütközet kezdetén a magyar lovasság megfutamította az oszmánokat, de üldözés közben túlzottan elszakadt a zömtől. A visszaforduló törökök körülfogták, s az egyenlőtlen kézitusában Esterházy is halálosan megsebesült. A győzelem azonban így is a magyaroké lett. A győztes összecsapásban a csatatéren maradt még három Esterházy: a cseszneki ágból származó, 26. évében járó Esterházy Tamás lévai kapitány, akit golyó terített le, a 24 éves Gáspár, akivel lándzsaszúrás végzett, és a család zólyomi ágából származó Ferenc, Balassagyarmat kapitánya, akinek fejét vette a török. Temetésüket országos gyász kísérte.