Balassi Bálint
hadnagy
(Zólyom, 1554. október 20. – Esztergom, 1594. május 30.)

Balassi Bálint apja, Balassi János bányavárosi főkapitány volt, ám Dobó Istvánnal együtt belekeveredett egy állítólagos összeesküvésbe. Az apa börtönbe került, a családnak pedig menekülnie kellett. Nem ez volt az utolsó alkalom, amikor Balassi Bálint menekülni kényszerült. 1575-ben Békés ­Gáspár Erdélyre törő táborához csatlakozott, de fogságba esett. Ám Báthori István fejedelem nem szolgáltatta ki a töröknek, pedig az igencsak követelte kiadatását. Báthori oldalán vett részt az 1577. évi danckai (­gdanski) hadjáratban, majd hazatért, s a végvári katonák közé állt. Magánéletét folyamatos kudarcok jellemezték, a végvárak világában azonban igazán otthonosan mozgott. 1579–1582-ben az egri vitézek hadnagyaként szolgált, s költeményekben örökítette meg a végvári harcok világát. Pereskedések, hatalmaskodások, bujdosás és sikertelen kereskedelmi kísérletek után 1593-ban, a tizenötéves háború kezdetén visszatért a kardhoz és kopjához. Pálffy Miklós seregében részt vett a székesfehérvár–pákozdi győztes csatában. Ott volt, amikor a keresztény sereg visszavette családi várait, Kékkőt és Divényt. 1594 tavaszán Esztergom ostrománál harcolt, s május 19-én, a vár ellen indított rohamban mindkét combját átlőtték. A seb nem volt életveszélyes, ám a szakszerűtlen kezelés következtében elfertőződött. Balassi közel két hétig küzdött a halállal, s amikor kínjai már-már elviselhetetleneknek tűntek, Vergiliust idézte: „Most van szükség bátorságra Aeneas, most erős szívre.” Amikor 1579. május 30-án a költő és vitéz elhagyta az élők világát, a veszteséglistára ezt írták: „Meghalt: Balassi Bálint, jámborság nélkül való magyar.”