Dózsa György
parasztvezér
(Dálnok, 1470 körül – Temesvár, 1514. július 20. körül)

Nándorfehérvár erődje a középkori Magyarország kulcsának számított. Aki ezt a várat birtokolta, az szabadon hatolhatott be Magyarország területére. Nem csoda, hogy a török a XV. század kezdete óta többször is próbálkozott a vár megszerzésével. 1456 után évtizedekig nem indult újabb komoly támadás, de a szomszédos török várak védőserege álladóan próbára tette a nándorfehérváriak harckészségét. 1514. február 28-án Ali szendrői bég hívta ki párviadalra a magyarok legjobb vitézét. Ali félelmetes bajvívó hírében állt, s a magyar végváriak csak rágták a bajszukat, el merjék-e fogadni a kihívást. Végül a dálnoki székely Dózsa György kapitány állt ki Ali ellen. A párviadal rövid volt, de heves. Dózsa már az első összecsapásnál egy suhintással levágta ellenfele jobb karját, majd végzett Alival. A győzelem híre eljutott Budára is, s az uralkodó, II. Ulászló címeradományban részesítette a győztes vitézt. A címer egy kardot tartó, levágott kezet ábrázolt. Máig sem tudjuk, hogyan lett Dózsából az 1514 tavaszán a török ellen meghirdetett, de parasztfelkeléssé fajuló keresztes háború fővezére. A ­fegyvereiket uraik ellen fordító parasztok seregének, a „keresztesek áldott népének” ­vezére e háborúban is jó katonának bizonyult. Bevette Nagylakot, Aradot Lippát és Solymost. Temesvárnál súlyos vereséget szenvedett Szapolyai János erdélyi vajda csapataitól. A győztesek ítélete alapján ­vastrónra ültetve, tüzes koronával koronázták meg, s közben foglyul ejtett, kiéheztetett katonái a húsát harapdálták. Dózsa kemény katonához méltó módon fogadta a kegyetlen halált. A parasztfelkelés pótolhatatlan veszteséget okozott a magyar végvári katonaság, illetve az utánpótlását jelentő hajdúk soraiban.