Kemény Simon
lovas hadnagy
(? – Szeben, 1442. március 25.)

 

1442-ben Mezid bég vezetésével hatalmas török had tört be Erdélybe. Hunyadi János erdélyi vajda hirtelen összeszedte a rendelkezésére álló erőket, s március 18-án Maroszentimrénél megtámadta Mezid hadát. A török túlerő azonban legyűrte a hősiesen védekező magyar sereget, s az ütközetben elesett Lépes György erdélyi püspök is. Hunyadit a kudarc nem törte le, a tartomány távolabbi pontjairól beérkező erősítések birtokában újabb támadásra határozta el magát. Hunyadi ekkor már a törökök legfélelmetesebb ellenfelei közé tartozott, s Mezid bég megparancsolta harcosainak: a következő csatában mindenáron öljék meg Hunyadit. Hogy könnyebben ráismerjenek, részletesen leírta katonáinak Hunyadi külsejét és fegyverzetét. Hunyadi megtudta Mezid szándékát. Kedvelt vitézének, Kemény Simonnak hosszas rábeszélésére páncélt és fegyverzetet cserélt Keménnyel, s 500 páncélos lovast adott mellé. Az újabb, március 25-én Szeben mellett vívott csatában Mezid harcosai egy emberként vetették magukat a páncélosoktól övezett, vélt Hunyadira. Az 500 főnyi védősereg rövidesen elvérzett az egyenlőtlen küzdelemben. Eközben Hunyadi serege nagyobb részével váratlanul megtámadta a magát győztesnek hívő török hadat, s a szebeni védősereggel bekerítette azt. 20.000 török harcos holtteste borította a Szeben melletti harcteret, s az elesettek között volt Mezid bég is. A hősi halált halt Keményt Hunyadi díszes temetésben részesítette. Pajzsa a nagyenyedi kollégium gyűjteményének féltve őrzött kincse volt 1849. január 8-ig; akkor a várost elpusztító román fölkelők kezén – mint annyi más – ez is eltűnt.