Lackfi István
főlovászmester
(1305 körül – 1353)

Károly Róbert rendezett és gazdag királyságot hagyott utódjára. Fia, I. Lajos, aki a történelemben a Nagy jelzőt kapta, már egy katonailag erős ország felett rendelkezett. Olyan országgal, amelyet immár nem dúltak belháborúk, s amely képes volt arra, hogy fennhatóságát más területekre is kiterjessze. Nagy Lajos király hadjárataiban kitűnő magyar hadvezérek sora vett részt. Az uralkodó nemcsak gyakorolta a katonai erényeket, de jó szemmel ismerte fel azokat másokban is. Egyik legkiválóbb katonája, Kerekegyházi Lack tárnokmester fia, Lackfi István 1319-ben, Károly Róbert Uros szerb fejedelem elleni hadjáratában kezdte katonai pályafutását. 1326–1343 között főlovászmester volt, 1344–1350 között erdélyi vajda, 1351-től haláláig horvát és szlavón bán. Lajos király első nápolyi hadjárata után félő volt, hogy az általa megszerzett területeket ellenfele, Tarantói Lajos rövid idő alatt visszafoglalja. Ezért a király 1348 őszén Lackfi Istvánt küldte 300 katonával Apuliába. A Lucerát ostromló Tarantói Lajos Lackfi közeledtének hírére felhagyott az ostrommal, s visszavonult, de Lackfi Troiánál utolérte és 1349. január 13-án megverte. Április 22-én, miután csapataival átküzdötte magát az Appenninek láncán, bevette Capuát, majd Aversát. Tarantói Lajos erre cselhez folyamodott. Döntő csatát ajánlott Lackfinak, s már a helyszínt és a napot is kitűzték, amikor megüzente, hogy szeretné az ütközet elhalasztását. Lackfi engedett a kérésnek, s csapatai már táborukba készültek vonulni, amikor a nápolyi sereg támadott. Lackfi azonban így is győzelmet aratott. 1350-ben családja több tagjával együtt ő akadályozta meg, hogy a nápolyiak által megvesztegetett német zsoldosok elfogják s ellenségeinek kiszolgáltassák a királyt.