Debreceni Dózsa
nádor
(? – 1322 körül)

Az Árpád-ház kihalását követően közel két évtizeden át dúlta súlyos polgárháború az országot. A Csák, Kőszegi, Aba, Borsa, Kán, Subics nembéli tartományurak hadseregei egész országrészeket ellenőriztek, s a magyar trónra pályázó trónkövetelőket csak addig támogatták, amíg nem kellett attól tartaniuk, hogy megerősödve, megtörik hatalmukat. A nápolyi Anjou-házból származó Károly Róbertnek hosszú évekre volt szüksége ahhoz, hogy leszámoljon a kiskirályokkal, helyreállítsa az ország területi egységét s a királyi hatalom régi erejét. Az első komoly erőpróba az 1312. június 15-i rozgonyi csata volt, amelyben Károly Róbert csapatai az Abák és Csák Máté seregével kerültek szembe. A tét Kassa s vele a Felvidék keleti részének birtoklása volt. A véres, sokáig bizonytalan kimenetelű csatában Károly Róbert hada győzedelmeskedett, amelynek soraiban ott harcolt a király egyik legrégibb híve s legjobb hadvezére, Debreceni Dózsa. 1317-ben a ­király őt küldte Északkelet-Magyarország ura, Borsa Kopasz volt nádor ellen. Debreceni Dózsa foglalta el a bihari Adorján, Sólyomkő, Körösszeg és az ugocsai Nyaláb várait, s 1317 márciusában Debrecen mellett nyílt csatában mért vereséget Borsa Kopasz hadaira. A hadjárat a kiskirály hatalmának végét jelentette. 1318 júliusában az immáron erdélyi vajda Debreceni Dózsa verte tönkre a Kolozsvár melletti Topánál az erdélyi Majos hadait. Amikor a Felvidék ura, Csák Máté 1320-ban meghalt, Károly Róbert Debreceni Dózsát küldte a kiskirály várainak birtokba vételére. Dózsa elfoglalta Sirokot és Füleket. Az uralkodó olyannyira elégedett volt ténykedésével, hogy a következő évben nádorrá tette meg.