Maléter Pál
ezredes
(Eperjes, 1917. szeptember 4. – Budapest, 1958. június 16.)

Maléter Pál orvosi tanulmányait követően, 1940-ben vonult be katonának a magyar királyi honvédségbe, majd 1941–1943 között a Ludovika Katonai Akadémia hallgatója volt. 1943-ban hadnagyként került a frontra, de a szovjet hadsereggel vívott harcokban fogságba esett. 1944-ben partizániskolára jelentkezett, s 1945-ben csoportjával Tasnád környékén harcolt a németek ellen. 1945 után is megmaradt a hadseregben. Előbb Tildy Zoltán köztársasági elnök testőrségének parancsnoka volt, később egy határőrzászlóalj parancsnokságát látta el. 1952-től a vezérkarban szolgált. 1956-ban a Kilián laktanya parancsnoka volt. Egész addigi múltja arra predesztinálta volna, hogy az október 23-án kitört forradalom ellen harcoljon, ám Maléter felismerte: a nép ügye a forradalmárok, s nem a magát népi demokratikusnak valló hatalom oldalán keresendő. Ezért katonáival átállt a forradalmárok oldalára, fegyverrel látta el őket, s páncélosaival komoly szerepet játszott abban, hogy a szovjet csapatok elhagyják Budapestet. Október ­31-én Nagy Imre kormányában a honvédelmi miniszterhelyettesi, november 3-án a honvédelmi miniszteri tárcát kapta. Ekkor léptették elő vezérőrnaggyá. 1956. ­november 3-ról 4-re virradó éjjel a szovjet csapatok kivonásáról folytatott tárgyalások során a tököli repülőtéren a szovjet titkosszolgálat emberei letartóztatták. Társaival együtt Romániába hurcolták, majd itthon bíróság elé állították. Nem volt hajlandó megtagadni az ügyet, amelynek katonája volt. Ezért halálra ítélték és kivégezték. Titokban temették el, a kései végtisztességet csak 33 évvel kivégzése után 1989. június 16-án róhatta le előtte az ország.